RÓLUNK


Abonyi Alma egy kamaszkori barátnak és egy szörfdeszkának köszönhetően döntött a képzőművészet mellett a vegyészmérnöki életpálya helyett. Mára a műgyanta megmunkálásának egyik legtapasztaltabb magyarországi szakértője, aki szobrászként nem elégedett meg azzal, hogy mindössze egy-egy kiállítás erejéig legyen jelen –
szerette volna, ha a munkái hosszú távon az emberek életének részeivé vállnak, így 2013-ban megalapította prémium kiegészítő márkáját, az Alma Abonyit. Védjegye hagyományos eljárások és az innováció harmonikus keverése, a kreatív kísérletezés.

A márka eddig 3 carbon kollekcióval jelentkezett, elsőként 2013 őszén a Phoenix darabokkal, melyek a névadó mitológiai madárhoz hasonlatosan
folyamatosan léteznek és újraélednek, 2015-ben a Phoenix RGB formájában színesebben születtek újjá. A kettő között megjelent Anorthic kapszulakollekció kristályihletésű darabjaiban a geometriai szigort megtörik az anyagváltozatok és a színtársítások. A női és uniszex darabok formái szoborszerűek, de praktikusak és strapabíróak, anyaguk epoxy gyanta, szén- és alumíniumszövet bőrrel és szőrmével ötvözve.



2016 őszétől egy új termékvonal, a NINE by Alma Abonyi bevezetésével a márka nyitott egy újabb vásárlói réteg felé, az elérhetőbb árú pérmium bőrtáska kollekciókkal. A változatlanul 100% handmade darabokat a hagyományosabb anyaghasználat jellemzi, ugyanakkor a különleges bőrökkel és a megszokott extrém megoldásokkal nem szakad el a márka világától. A végeredmény minden esetben jellegzetes és karakteresen Almára jellemző: kreatív, új utakat kereső és szemet gyönyörködtető.
A NINE by Alma Abonyi eddig két kollekciót jegyez: a Silence és a Swing után 2017 tavaszán érkezik az Aurora.